Iskolalelkész

Deák László blogja

  • Mon, 14 Jul 2014 13:50:36 +0000: Az utolsó bejegyzés - Deák László - evangélikus lelkész, kerületi missziói lelkész
    Bizonyára sokan hallottatok már róla, hogy a Kispesti Evangélikus Egyházközség lelkipásztorának választott. 
    Megtisztelő a hívás, örömmel, lelkesedéssel, és Isten előtti alázattal készülök az új szolgálatomra.

    Iskolalelkészként hivatalosan 2014. augusztus 31 -ig szolgálok a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, utána átadom a stafétabotot utódomnak B. Pintér Márta lelkésznőnek. (Nem lesz teljes búcsúm, néhány területen még ezután is jelen leszek az iskola életében.)

    Nyugodt szívvel megyek el, mert biztos vagyok benne, hogy Márta élő hittel, szeretettel, lelkipásztori bölcsességgel és komoly lelkigondozói tapasztalattal fogja folytatni a megkezdett munkát. (Ebben Mártának nagy segítségére lesz Győri Dávid iskolalelkész - társam, aki eddig is sokat tett az intézmény lelki életének gazdagításáért.)

    Augusztus hónapban Mártával és Dáviddal együtt fogjuk végezni az aktuális feladatokat, így együtt tervezzük majd a következő tanév lelki eseményeit, vizsgáztatjuk az új diákokat, szolgálunk a pedagógus tanévkezdő csendesnapon Pesterzsébeten és szervezzük / vezetjük az aszódi Reménység táborunkat, amelyre több, mint 90 leendő kilencedikes diák jelezte a részvételét. (Közben augusztusban én is megkezdem az ismerkedést a kispesti gyülekezettel, ahol már eddig is sok pozitív dolgot láthattam és élhettem át.)

    Győri Gábornak, az iskola minden munkatársának majd augusztus 25 -én a PEDAGÓGUS ÉS MUNKATÁRSI CSENDESNAPON szeretném megköszönni az eddigi szeretetüket és támogatásukat.

    Ezzel ezt a blogot befejeztem, de hamarosan indul egy új: azt már kispesti evangélikus lelkészként fogom vezetni. 






  • Fri, 16 May 2014 12:36:25 +0000: Sztehlo Nap - 2014. május 30. - Deák László - evangélikus lelkész, kerületi missziói lelkész
    Május 30 -án a Sztehlo Nap délelőttjén - amikor az alkalom lelki része lesz -  vendég is érkezni fog hozzánk.
    Egyrészt B. Pintér Márta lelkésznő fog előadást tartani az evangélikus templomban  "Van közöd hozzá?" címmel.  
    Az előadás a külmisszióról fog szólni, elsősorban Indiáról, különös tekintettel az ott élő keresztények ill. lányok és özvegyasszonyok helyzetéről.


     A tornateremben egy zenei szolgálat lesz, a DOULOS  keresztény zenekar közreműködésével.



  • Wed, 16 Apr 2014 08:10:32 +0000: Egy keresztény közgazdász - üzletember volt a vendégünk - Deák László - evangélikus lelkész, kerületi missziói lelkész
    Egy kicsit távolabbról kezdem:

    Tavaly decemberben - az iskola vezetésével - Kispesten jártunk, az evangélikus istentiszteleten ajánlottuk az iskolánkat a diákoknak és szüleiknek.
    Az alkalom után felhívott Benkő Vilmos, felvettük a kapcsolatot, leültünk beszélgetni, s ebből egy barátság és egy közös projekt ötlete alakult ki. 

    Vilmos a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, sok sikeres vállalkozás tulajdonosa Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban. Emellett,  - ami a legfontosabb!! - hívő, keresztény, (evangélikus) ember, aki az üzleti életben is megvallja a hitét, s eszerint éli az életét.
    A szolgálatainak egyik fő területe a - magyar és angol nyelvű - üzleti retorika oktatása. Mindezt nem csak üzletembereknek tanítja, hanem egy programot is indított a Kozma utcai börtönben, rabok számára.

    Vilmossal az év elején egy érdekes vállalkozásba kezdtünk: 
    Miként lehet az ő széles körű ismereteit és tapasztalatait és az én lelkészi elhívatásomat ötvözni a missziói érdekében?
    Miként lehet felkészíteni az evangélikus egyházat arra, hogy hiteles és nyitott legyen a következő évtizedek rohamos technikai fejlődései közepette?
    Ennek a projektnek a keretében szolgáltunk Kiskőrösön és készülünk egy közös beszélgetésre az orosházi kerületi missziói napon is.

    Tegnap Vilmos a Sztehlo Gábor Gimnáziumban járt, s a végzős évfolyamoknak tartott előadást hitéről, s a keresztény emberek felelősségéről a jövő nemzedék számára.
    Az előadás sok kérdést felvetett, az alkalom után is nagyon jó beszélgetéseket folytattunk Vilmossal és diákokkal.

    Egy pár hónapja tartott előadása Vilmosnak:

     https://www.youtube.com/watch?v=15-aB43pGd8







  • Sat, 22 Mar 2014 10:52:04 +0000: Beindult a "Szeretet kommandó" - Deák László - evangélikus lelkész, kerületi missziói lelkész
    Henter Zsombor ötletére pénteken beindult a "Szeretet kommandó".
    Ennek az a lényege, hogy az iskolánkba járó, hívő diákok, a közös imádság mellett  szolgálni is szeretnének

    Első ötletként Zsomborral "kitelepültünk" a gimi elé, s a hazafelé induló diákoknak málnaszörpök és zsíros kenyeret osztottunk, valamint a parkba be lehetett szállni egy KÜB nevű játékba is. (Talán  innét ered a neve:  "A francia cube 'kocka' szó ejtése a franciában [kûb]")


    Ez még csak a kezdet, vannak újabb ötleteink! (Annak külön örülök, hogy több diák a segítségét is felajánlotta és szóltak, hogy legközelebb ők is szívesen vállalnak feladatot.)

    A legkülönbözőbb helyeken és időben szeretnének "lecsapni" a jövőben! :-)









  • Thu, 20 Mar 2014 16:04:01 +0000: Kereszténység és politika? Március 25. és április 1. - Deák László - evangélikus lelkész, kerületi missziói lelkész
    A következő adásokban a kereszténység és a politika, a hit és a közélet kérdéseiről fogunk beszélgetni.

    Az egyik vendégem Dr. Molnár Róbert lesz.

    Róbert 43 éves, jogász, HR-menedzser, politikus.
    Öt éves kora óta politizál. Tizennégy évesen aláírásgyűjtést kezdeményezett faluja tanácsi vezetése ellen, amiatt, hogy nem a köz szolgálatára végzik feladatukat. A retorzió nem maradt el: megfenyegették, hogy gyámügyi felügyelet alá helyezik, majd meggyűlt a baja a helyi tanácsot szolgáló rendőrrel is.

    1988-óta vett részt az undergrand szegedi ellenzék soraiban. Külső tudósítója lett a Csongrád Megyei Hírlapnak, 1990-től a FKGP országos központjába került, ahol a Szervezési Osztály vezetője, majd az Elnöki Protokoll vezetője lett. Egészen a főtitkár-helyettességig vitte.

    1998 és 2002 között a Magyar Országgyűlés képviselője, három évig jegyzője volt. Tagja volt a Parlament Külügyi Bizottságának és az Európai Integrációt előkészítő bizottságnak is.

    Élete nagy mélysége akkor következett be, amikor elveszítette mandátumát. Öt hónap munkanélküliség, majd házassági válság mélyítette életüket.

    2002-ben szülőfaluja, Kübekháza polgármesterré választották, harmadik ciklusát tölti jelenleg.

    Élete hatalmas mélységei közepette szólította meg őt Isten, és ő 2004. március 4-én igent mondott Jézus Krisztus hívó szavára. Megtérését követően rendeződött élete feleségével, Dr. Tóth Ágnessel, majd az addig meddő asszony természetes úton három egészséges gyermeknek adott életet.

    Molnár Róbert megtérésével nemcsak új életet, hanem új látást is kapott. Nyolc éve járja az országot és a világot, évente száznál is több helyszínen tart bizonyságtételeket, prédikációkat, előadásokat. Három könyv szerzője, nemrégiben riportfilm készült életükről.



    Riportfilm előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=dahryO2_GjQ

Comments are closed.